Pályázatok
Lócs község Magyar Falu
  • 2024. március 29.
  • Auguszta
FőoldalFotógalériaTemplomáldás, Adventi gyertyagyújtás 2016.11.26....

Templomáldás, Adventi gyertyagyújtás 2016.11.26. 1.rész

Templomáldás, Adventi gyertyagyújtás 2016.11.26. 1.rész

 

Az újjászületett lócsi templom megáldása


Advent első vasárnapjának előestéjén kettős ünnepre került sor Lócson. Több évi fáradhatatlan szervezés, anyagi forrás megteremtése és kitartó munka után a római katolikus templom külsőleg és belsőleg is megszépült. A felújított templom megáldására ünnepi szentmise keretében került sor. A szertartás elején Nagy József, a Plébániai Tanácsadó Testület alelnöke köszöntötte Németh László pápai prelátus, püspöki helynök urat és részletesen ismertette a templom történetét, a legutóbbi felújítás legfontosabb állomásaival. Elmondta, hogy a településen élők mindig szerették és ragaszkodtak templomunkhoz; így van ez most is, ezért jöhetett létre a mai ünnep. A felújítási munkálatokhoz nyújtott anyagi segítséget megköszönte minden jó szándékú adakozónak, hiszen a pályázaton nyert támogatáson túl a település önkormányzata és magánszemélyek is nagymértékben támogatták a templom megújulását.  A köszöntő szavak után, a szentmise elején helynök úr megáldotta templomunkat. László atya szentbeszédében a lócsi és környékbeli hívők szépszámú közösségéhez személyes élményekkel átszőtt, megható hangon szólt. Kiemelte, hogy a templom minden apró részlete azt mutatja, hogy az itt élők szeretik és gondozzák templomukat. Kiemelte a megragadó oltárképet - Szűz Mária ölében a kisded Jézussal -, a gyönyörű mellékoltárokat és a régi idők hagyományait őrző oltárterítőket. Gyermekkora adventi emlékeit felelevenítve segített megérteni az elcsendesedés, a várakozás, a kisded Jézussal való találkozásra való készülés lényegét. Ehhez kérte a Jóisten segítségét a jelenlévőknek. A szentmise végén Szalai Gábor atya, a település plébánosa megköszönte helynök úrnak az imákat, az együtt bemutatott szentmiseáldozatot.

Az ünnepi szentmisét követően, a hagyományokhoz hűen, a falu adventi koszorúján az első gyertyát ünnepélyes keretek között gyújtották meg. Németh László helynök úr megáldotta a szépen feldíszített koszorút, majd fellobbant az első gyertyaláng. A gyertyagyújtás után az ünneplők közössége szeretetvendégség keretében beszélgettek helynök úrral, plébános úrral, a falu vezetőivel, a helyiekkel, a hazatérő elszármazottakkal és a vendégekkel. A finom süteményekről a falu háziasszonyai, az italokról a testületi tagok gondoskodtak.

Az ünnep hangulata, a szívhez szóló helynöki beszéd, azt hiszem, mindenkiben megmarad, és meghatározza az adventi várakozás mindennapjait. 

 

 

Vissza

Fotók

fel